Negyvenedik rész - Az utolsó bejegyzés...

~Kiseop prowo~

A fiúkkal bekötöztünk új lakásunkba, és megtöltöttük azt a régi emlékeinkkel. Otthonosabbá tettük, feldíszítettük, kipofoztuk, és új élményeket csempéztünk kicsiny birodalmunkba, Stefanival együtt. Minden nap boldogan telt számunkra, önfeledten mesélt valaki minden este a vacsora után, vagy a tv-t nézve. Viszont rengeteget dolgoztunk közben, és promotáltunk is. Új albumunk jelent meg, amit a Kiss Me nagy örömmel fogadott. Új koreográfiákat tanultunk be, új dalszövegeket írtunk, és adtunk elő a zenei műsorokban, rádiókban… Minden a megszokott kerékvágásban ment.

És most, 9 hónappal később, egy interjúra vagyunk hivatalosak. Miután elérkeztünk a megfelelő helyre, a sminkesek rendbe tették arcunkat egy kis púderrel, majd mehettünk is a kamerák elé.

A műsorvezető kérdésekkel halmozott el minket, de közben figyelt a kamerákon túli nézőkre is, akik izgatottan néztek minket, és hallgatták válaszainkat. Legtöbbet természetesen a legújabb albumunkról kérdezett, és a jövőbeli terveinkre, vicces emlékeinkre a gyakorlások alatt. Majd feltette azt a kérdést, amire talán a legtöbb ember kíváncsi:

- És fiúk… mondjátok csak, van valaki a láthatáron? Vagy már van barátnőtök? – kérdezte mindannyiunkat pásztázva – Tudom, ez elég személyes kérdés, de egyszerűen minden rajongót ez izgat, és köztük persze engem is – nézett csintalanul ránk.

- A nagy munka mellett sajnos nem jutott időm erre – magyarázta ki magát Kevin, és erre hivatkozott Hoon, és Eli is.

- Sajnos én a tanulmányaimmal voltam elfoglalva – mondta AJ.

- És te, Soohyun? – kérdezett egy kis reménnyel a műsorvezető.

- Mint a leader, én is elfoglalt voltam, úgy mint a többiek.

- Kiseop? Mond, hogy van valaki, vagy találj ki valamit legalább, mert túl nyugodtak lesznek még a rajongóitok – mondta vicceskedve.

- Haha – nevettem – Nincs senkim – mondtam mosolyogva.

Végül feladta a faggatást, és pár kérdés múlva vége is lett a műsornak. Megköszöntük mindenkinek a segítséget, elköszöntünk a műsor vezetőjétől, aki kedvesen mosolygott ránk, és háláját fejezte ki, hogy megjelentünk ma.

Mivel ezen a napon nem volt semmi dolgunk, visszamentünk a dormba. Az autóban a hangulat szokásos volt. Beszélgettünk, zenét hallgattunk, karaokéztunk… stb. Végül gyorsan megérkeztünk, majd kiszálltunk az autóból, és mindenki a liftet rohamozta meg. A nagy fémdoboz felvitt minket, aztán mind megrohamoztuk az ajtónkat, hogy minél előbb le tudjunk feküdni, és pihenni.

Amint sikerült kinyitni, és mindenkinek benyomulnia a picinyke ajtón, többen a kanapét rohamozták meg, és voltak akik a konyha irányába mentek, én viszont kívülállóként viselkedtem. Bementem az üres szobámba, és fejjel előre ledőltem be az ágyamba, így pihenve ki a fáradságot, és részben a szomorúságot is, hiszen egyedül voltam.

Eltelt pár óra, mire én kikecmeregtem valami ételért a hűtő elé.

Kivettem egy barackos joghurtot, majd a fiúkkal együtt én is az ajtó nyíló hangjára lettem figyelmes.

- Sziasztok! – hallottam egy édes hangot, amit már egész nap hiányoltam.

Ledobtam a kezemben lévő tejterméket, és lábaim szinte futottak a hang irányába.

Amint megláttam, nem bírtam magammal, és beletúrtam vékony szálú, selymes, barna hajába, és szájára csókot nyomtam.

- De heves itt valaki… - viccelődött Kevin, miközben a konyha, és a nappali között cikázott.

- Mit akarsz… egy ideje nem látták egymást! Mennyi ideje is… 1 hónap? – gondolkozott Eli.

- Pontosabban másfél hónap – javította ki szerelmem.

- Hogyan lehet így kibírni, Stefani?

- Hoon, a modern technika csodái. Minden este videó üzenetben beszéltünk, és a megadott órákban hívtuk egymást.

- Nem is emlékszel? – förmedt rá Soohyun Hoonra viccesen – Hiszen néha azt szoktuk beszélni egymás között üzenetben, hogy áthallatszik kicsit a beszélgetésük!

- Oh… tényleg – nézett el a távolba, gondolkodásképpen Hoon.

- Ti is szoktátok hallani? – nézett rájuk kerekre nyíló szemekkel AJ.

- Ne már… komolyan mindenki hallotta, amit beszéltünk? – néztem a srácokra ijedten.

- Hát… egy kicsit… - próbált javítani a helyzeten Hoon – De nyugi, általában mindig a végét értettem. Ez a: „szeretlek édesem, és kérlek vigyázz magadra, mert te vagy a legfontosabb”. Mindig ezt mondtad olyan lassan, és mindig ez volt a vége… - erre éreztem, hogy elvörösödtem, de bíztam benne, hogy alig láthatóan.

- Stefani, és hogy megy a suli? Mikor jössz újra? – kérdezte Soohyun.

- Nos… eddig jól! Majd a vizsgáim időszakában kell nagyon tanulnom, és odafigyelnem. Ez az utolsó évem a közép suliban, szóval nem hibázhatok. Mivel most van a tavaszi szünet, ezért maradok egy ideig, de 2 hét múlva legkésőbb vissza kell utaznom. Aztán majd próbálok előbb jönni, így hétvégékre…

- Na, az szuper! Hajrá csajszi – biztatta AJ.

Stefani újrakezdte a 12. osztályt, így most mindent elölről kezd, amit miattunk kihagyott. Sokat tanul, de mindig szakítunk egymásra időt. A kamerák előtt, mindenki szinglinek mondja magát, és legtöbben közölünk azok is, viszont ha nem vagyunk kitéve a lencséknek, átváltozunk normális emberekké, akik viszonylag normális életet élnek. Próbálunk minden időt kihasználni, mint a csapattal, mint Stefanival, hogy többet legyünk együtt.

Az egyetlen nő, akit szeretek, már családtag lett a csapatban, és a lakásba is otthonosan jár ki-be.

A szüleivel is rendeződni látszódnak a dolgok, és elmondása szerint megbékéltek a dologgal, hogy én vagyok a párja, habár nem is ismerik az anyanyelvemet, és angolul sem tudnék velük önfeledten beszélgetni. Amint Stefani megkapja az érettségijét, ideköltözik hozzánk, és hivatalosan is az ügynökség táncosa lesz, újból. Itt fog velünk dolgozni, és ha megint minden jól alakul, újra táncolni majd. Minden el van tervezve, már csak az életen múlik, hogy úgy akarja e, ahogy elképzeltük.

Összegzésképpen: egy banda tagja vagyok, van körülöttem 5 fiú, akik mindig támogatnak, és mellettem állnak, ha bajban vagyok, és van egy barátnőm, akivel stabil a kapcsolatom, és rettentően szeretem. Igen, így boldog vagyok, és bármi is legyen, boldogan halok meg.

~ Stefani prowo~

A történetem vége? Hm… lássuk csak: édesanyámmal és apámmal az első pár hétben viharos volt a kapcsolatom, aminek mondhatni örültem, hiszen legalább kiváltottunk egymásból valami érzelmet, ami jobb, mint az eddigi: „egymás mellett elmegyünk, csak ezért, mert ugyan ott lakunk” stílus. Nagy nehézségek árán sikerült beszélnem velük, megértettük egymás álláspontját, és átbeszéltük a dolgokat. Az elmúlt 18 évet nem lehet pótolni, vagy megmásítani, ezt jól tudjuk, de mindent megteszünk, hogy a jövő olyan legyen, amilyenről mindig is álmodtunk.

Amikor csak tudtam, mindig felhívtam, meglátogattam Kiseopot és a többieket, mert rettentően hiányoztak. Be kell fejeznem az utolsó évemet, hogy valamerre „mozdulhassak”, így most Korea és Magyarország között cikázok. Fárasztó, de mindig boldogan jövök haza Koreából, tele emlékekkel.

Végül… úgy kezdtem el élni, hogy eljöttem Koreába, és megismerkedtem ezekkel az emberekkel: a csapattagokkal, a managerrel, és nem első sorban Kiseoppal, akit azóta is nagyon szeretek. Egy csak tanulással elfoglalt lányból, aki nem tudta, hogyan/mit kéne változtatni, álmok, és ambíciók nélkül, egy akaraterős, szerelmes lady lett, aki most magabiztosan nézi az előtte álló utat. Ez a több, mint fél év megváltoztatott, jó irányba, és örökkön örökké hálás leszek mindenkinek, akik ezen a rögös úton fogták a kezem, és bíztak bennem. Büszke vagyok az elért eredményeimre, bár az igazi élet, csak most fog elkezdődni. 

The End...

Harminckilencedik rész - Az emlékezetes múlt

~Stefani prowo~

                         

A nap gyönyörűen ragyogott az ég tetején lenézve ránk, dolgos emberekre. A szél éppen hogy megmozgatta a fák lombjait, és a csomókban ácsingózó fűszálakat. Fontos, hogy ma jó idő legyen, ugyanis az Ukiss elköltözik!

A koncert végeztével, mindenki kipihente magát, és az eddigi hajtás után, csak élvezték a jó időt, többet foglalkoztak a családjaikkal. Ezt a korlátlan szabadságot már 1 hónapja élvezik, azonban egyik nap váratlan hírt hozott magával a Manager.

- Srácook! – jött be izgatottan az Ukiss szobába megszervezett találkozóra – Jó hírem van! Vagyis szerintem jó hír…

- De mi történt? – kérdezte kíváncsian Kevin.

- Költöztöööööööök!!! – ordította az ártatlan szobácska szélén, miközben széttette mind két karját a levegőbe.

- Micsoda?? – kérdezték egyszerre, lefagyva a megdöbbenéstől.

- Nos… egyre híresebbek vagytok, nemcsak Koreában, Japánban, de már Amerikában is, és a Föld több pontján, meg kiérdemeltétek már az új dormot – mondta mosolyogva - Ezért egyre több interjúkban vesztek majd részt, és műsorokban. Szóval… egy sokkal praktikusabb helyet kell keresnünk… - ment a kis asztalhoz, hogy elhelyezze laptopját – Először is keresnünk kell egy praktikus helyet, ami közel van a legtöbb stúdióhoz, és persze az ügynökséghez.

Így pár napos kemény keresgélés után, megtalálták a megfelelő lakást, ami mindenkinek elég nagy lesz. Bár csak képeken láttam, de nem csalódtam a fiúk ízlésében: kívülről elég szerénynek tűnik az épület, és körülötte csak pár fa, és magas toronyházak vannak, de amint az előszoba tárul szemeid elé… minden eddigi viszonytagság megszűnik. A nappalit vajszínű falak és a rajta lévő szebbnél-szebb rajzok díszítik, és halványszürke kanapék, kis asztalok, lámpák teszik gyönyörűvé. A lakásban 4 hálószoba, egy fürdő, és egy étkezővel összekötött konyha van. A fiúk látták már élőben, viszont én majd csak a költözködés folyamán tudom megtekinteni.

Most pedig, itt ülök Kiseop szobája közepén, és a dobozok tetejét ragasztom, hogy a szépen belerakott holmik ki ne essenek, miközben cipelik őket. Már majdnem kész, így sietek az utolsó könyvet, bögrét gondosan becsomagolni, és elhelyezni, hogy ne törjenek össze. Mire ez is kész lett, kitettem a folyosóra az utolsó kartondobozt a többi mellé, hogy azokat majd a szállítók levigyék, és feltegyék az autó platójára.

Miközben az utolsó csomagért is eljöttek, és levitték, Kevin futott fel a lépcsőn, és figyelmeztetett, hogy már minden készen áll, indulhatunk. Tudomásul vettem, majd Kiseophoz indultam be a szobába.

- Ideje mennünk – mondtam kissé izgatottan.

- Rendben… akkor menjünk – nézett körül szobája közepén állva, majd miután kimentem, ő még megállt az ajtóban és a kilincset szorongatta.

- Kiseop – léptem oda hozzá, és átöleltem egyik karját, majd hozzábújtam.

- Annyi emlék… - suttogta, miközben a szobára meredt bánatos tekintettel.

Ettől a mondatától még jobban megsajnáltam, és hozzábújtam. Tudom, hogy milyen érzések kavarognak benne, hiszen nekem is nagyon nehéz volt itt hagyni ezt a helyet pár hónappal ezelőtt. Bár akkor Kiseop hiánya jobban nyomasztott.

Nagy nehezen elhagytuk a rengeteg emléket őrző épületet, és mindannyian útra keltünk, hogy elfoglalják új helyüket a fiúk. A kocsi megtelt némasággal, és út közben egy árva szót sem lehetett hallani, maximum néha egy-egy kicsúszott mondat, de arra sem reagált senki.

Kis kocsikázás után megérkeztünk, és a parkolóból, már pakolták is fel a holmikat, nehéz dobozokat, bőröndöket, kisebb polcokat, bútorokat. Végül mi is felértünk, és a látvány ugyan olyan nagyszerű volt, mint amilyet elképzeltem, ugyan olyan, mint a képeken.

- Hát ez… - kezdte el a mondatot Hoon.

- gyönyörű – fejezte be Eli magabiztosan mosolyogva.

Bementünk, majd óvatosan benéztünk minden egyes helyiségbe, ahonnan döbbenten, és ámulva léptünk ki. Végül, amikor elmentek a segítőink, akik felcipeltek minden egyes nehéz holmit a 2. emeletre, becsuktuk az ajtót, és a fiúk összesúgtak valamit, Kiseopot és engem kihagyva.

- Kedves Stefani, és Kiseop – szólt hozzánk hivatalosan Soohyun, mindenki minket vizslatott mosolyogva – Arra a döntésre jutottunk, hogy nektek ajándékozunk egy szobát – mondta boldogan és hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak.

- Srácok… - nézett Kiseop szinte könnyes szemekkel a többiekre.

- Ugyan már! – jött oda először Hoon, majd a többiek is, és két oldalról átkarolták vállunkat – Mi ezt már megbeszéltük. Én és Kevin fogunk aludni az egyik 2 ágyas szobában, a másikban AJ és Eli, a leader fog az egyik egy ágyasba menni, ti pedig a másikba – mondta el részletesebben.

- Ez nagyon szép, és köszönöm, de nekem vissza kell mennem tanulni augusztus végén Európába – mondtam kínosan.

- Emiatt ne aggódj! Mi ugyan úgy várunk téged, mint eddig! – mondta nagy mosollyal Kevin.

Megkönnyebbülten mosolyogtam mindenkire, és még mindig hihetetlennek tartottam a körülöttem zajló eseményeket.

Mindenki bement a saját szobájába, nagyjából kipakolni a fontos holmikat, majd valahogy egyszerre vettük az irányt a nappali felé, és ültünk le a kanapéra. Egy ideig néma csöndben ültünk egymás mellett, összeszedtük gondolatainkat.

- Nekem azért hiányzik… - mondta Kevin egy nagy sóhajtással.

- Annyi emlék kötött minket ahhoz a helyhez… - követte Hoon bánatosan.

- Nos, srácok… az a hely számunkra nagyon kedves. Magunkkal hoztuk az emlékeinket, nem? Akkor töltsük meg vele ezt a lakást is! – mondta vidítóan AJ, megunva a szomorú légkört.

- Mire gondolsz? – kérdezte kíváncsian Eli.

- Szerintetek mikor kezdett izgalmas lenni az életünk? – vágta be Hoon.

- Szerintem, amikor debütáltunk. – gondolkozott el Soohyun.

- Mikor megjelent Stefani – szólalt meg elgondolkodva mellettem Kiseop, amire elpirultam, és nem bírtam ki, hogy ne bújjak oda hozzá, és nyomjak egy puszit az arcára.

- De tényleg… mennyi minden történt, amióta itt vagy – mondta Eli ledöbbenve, mire a fiúk értetlenkedve néztek, nem tudták mit akar ebből kihozni – Mért?... Figyeljetek: Kiseop is rengeteget változott, amióta megismerkedtek Stefanival – mondta mosolyogva.

- Tényleg… pedig az elején nem voltál oda érte… - kapcsolódott be AJ.

- Amint megláttál kirohantál a szobából – néztem rá majdnem elnevetve magam.

- És kiderült, hogy féltékeny volt! – mondta ki hirtelen Soohyun, amire azonnal felkaptam a fejem, és nem tudtam eldönteni, hogy ez tényleg igaz, vagy csak viccelődnek. Amint megláttam Kiseop vöröslő arcát, minden világos lett.

- Jól van… ideje bemenni mindenkinek a szobájába, és aludni – mondta elpirulva Kiseop, majd felállt és bement a szobánkba, én pedig követtem.

Mikor beléptem, Kiseop már az ágyon fekve nézte a plafont, így én cuccaimhoz mentem, és pakolásztam kicsit. Egyikünk sem szólalt meg, és engem gyötört a kíváncsiság, úgy hogy nem bírtam tovább…

- Már akkor tetszettem neked? – kérdeztem háttal guggolva tőle szégyenlősen.

- Amikor először megláttalak, kíváncsi voltam rád. A tudásodra, a gondolataidra, a személyiségedre. Aztán, mikor megláttalak egyik nap, a fűben tanulni a koreai írásjeleket, láttam a kemény munkát, hogy mennyire meg akarod ezt tanulni, a fejedbe zárni, és ez megfogott – mesélte mosolyogva, még mindig a plafont nézte, mintha egy filmet mondana el, amit pont most vetítenek.

Felálltam a földről és odafeküdtem mellé. Hozzábújtam, jó szorosan próbáltam átölelni, míg ő elfordult az irányomba, és szintén átkarolt, mellkasához nyomott.

- Imádtam a közös próbáinkat – mondtam elgondolkodva még mindig a múlton.

- Azt, amikor… mi… vagyis…

- Nem csak azt, amikor összejöttünk. Hanem az előtte lévőket is. Amikor te tanítgattál be engem a meghallgatásra!

- Azok nekem is tetszettek. Finom volt az a pizza.

- De a meghallgatás szörnyű volt… - nyomtam össze szemhéjamat a rossz emlék miatt.

- Miért? Annyira izgultál?

- Nem. Másoknak fájdalmat okoztam… - szomorodtam el, mire Kiseop szorított ölelésén.

- De, ha nem tetted volna, most nem lennél itt mellettem.

- Ez igaz… - bújtam hozzá.

Még egy darabig összebújva feküdtünk, majd elővettem a telefonomat, és régi képeket nézegettem. Gondoltam: ha már úgy is a múltat emlegetjük, akkor miért ne.

- A táncterem olyan élettelennek tűnik, ha nincs ott senki – szomorodtam el, miközben az egyik képemet vizslattam. Kiseop odahajolt, hogy ő is jobban megnézze.

- De ha azt képzeljük oda, hogy ott gyakoroltuk a táncunk első pár lépéseit – mutatott az egyik pontra – akkor nem is olyan kihalt.

- Ezt a táncot miattam egy csomó időbe telt megtanulni… kezdve az én bugyuta szemkontaktus problémámmal, és az érzelmek kinyilvánításával…

- Lehet, de leküzdted nem? Hála nekem és a Titanicnak! – jelentette ki büszkén, amire elkuncogtam magam – De ha belegondolsz, nekem is voltak gondjaim… mint amikor lázas lettem.

- Oh… emlékszem. Nagyon élvezetes volt ám az az este, de azért ne ácsorogj a jéghideg esőben többet, jó?

- Ha nem mennek el többen a csapatból, nem fogok…

- Ebbe inkább ne is gondoljunk bele.

- De végül is minden jól alakult, mert az azt követő próbákon csókoltalak meg először, nem? – nézett rám mosolyogva.

- Igen, aminek meg is lett a következménye: egy szaftos story a blogoknak, és hírmegosztó oldalaknak – mondtam gúnyosan.

- De ez is erősebbé tette a kapcsolatunkat, ha jól tudom. Akkor mondtad ki „Nevetséges, hogy még a táncot sem tudom elválasztani az érzelmektől!” – erre elpirultam. Már el is felejtettem, hogy ilyet mondtam…

- Akkor árultam el magam, nemde? –kérdeztem zavart mosollyal.

- Pontosan. De az utána következő napok egyszerre voltak boldogok, és gyötrelmesek – mondta.

- Boldogok, és gyötrelmesek? – kérdeztem vissza.

- Amikor mellettem aludtál: boldog voltam. És amikor megtudtam, hogy ki az a lány, aki azokat a szörnyűségeket írta… azok gyötrelmesek voltak.

- Mert akkor nem voltunk jóba… még gyalog is akartam hazamenni, pedig nem tudtam hol vagyok.

- És azon az estén mondtad ki, hogy szeretsz – nyomott forró csókot ajkaimra - De én már előtte rájöttem, hogy szerelmes vagyok beléd! – jelentette ki, mint egy kisgyerek, aki mindenképpen nyerni akar ebben vitában.

- AJ sokat segített nekünk – tűnődtem el, majd Kiseop csak hümmögött, átkarolta derekamat, és kifli formájában szenderedtünk el.

Jó volt vissza emlékezni, hogyan jutottunk el idáig. Mennyi szomorú napon vagyunk már keresztül, és még mindig nincs vége… Bár ha ez az ára annak, hogy az év többi napját boldogan töltsük el, nem bánom. Az első pillanattól az életünk utolsó napjáig szeretni fogom őt, és ebbe senki nem szólhat bele... ez az én életem.

Harmincnyolcadik rész - A koncert

~Kiseop prowo~

Hello mindenki!! Készen álltok az UKiss újabb koncertjére? *sikítás* Készen álltok, hogy újra végig tomboljatok és sikítsatok még egy éjszakát, azért hogy az UKiss-t támogassátok? * sikítás* Ezt vártam… áh~ remek közönség vagytok. Akkor fogadjátok rengeteg szeretettel az Ukiss-t!!!!!!!!!!

Konferált fel minket a műsorvezetőnk, és felsétáltunk a színpad szélére, majd vártuk, hogy elinduljon a zene. Amint meghallottuk a megfelelő ütemeket, elkezdtük a jól betanult koreográfiát. Elkezdtünk teljes erőbedobással táncolni, úgy mint mindig, és a tömeg tombolt, mindenki sikított, a biztató üzeneteket újra a levegőbe emelték. Ezek azok a pillanatok, amikor meghálálhatjuk nekik. Azoknak az embereknek, akik egész eddig támogattak minket, segítettek a zenei pályán, és végig mellettünk voltak: az igazi Kiss Me-kért csináljuk. Azért dolgoztunk /és dolgozunk még mindig töretlenül, mert máshogy nem tudjuk visszafizetni azt a temérdek jót, amit ők adtak nekünk.

A szám véget ért és a közönség duplájára növelte a hangerőt. Ránéztem  Soohyunra, majd a csapat

többi tagjára, akik jobban elkezdett mosolyogni a nagy ’ szeretetlavinától’, amit a Kissme-k által kiadott sikolyokkal éreztetnek velünk.

- Sziasztok! – köszöntött mindenkit Soohyun – Ugye nektek is tetszedtek a nemrég megjelent debütáló dalunk és a hozzá tartozó kisebb táncok? – kérdezte a közönséget, ami még nagyobb sikolyba tört ki.

- Mi lenne, ha megmutatnánk nektek újra, élőben? – szólalt meg Kevin is 1000Wattos mosollyal.

~Stefani prowo~

Amíg a fiúk kint szórakoztatták a közönséget, addig a többi táncos remegő lábakkal várta a fellépésüket velem együtt. A fiúk bámulatosak voltak, az első táncuk közben látszott rajtuk, hogy élvezik és a biztatások még több erőt adtak nekik. Mikor lement az első koreográfia, ’megegyeztek’ a közönséggel, hogy a páros előadások következnek. Még jobban elkezdtünk izgulni ennek hallatára, bár nem volt mitől félnünk.

Lementek a színpad közepéről, majd Soohyun megállt a szélén, és hívta SoHee-t (táncpartnerét). Ők kezdik, majd Eli és utána Kiseop. Innentől elkezdve nem tudtam leplezni izgatottságomat, amit Kiseop is észrevett. Elhúzott egy kis sarokba, amit senki nem közelít meg, majd engem benyomva tette két kezét arcom mellé, úgy támaszkodott, közben arca alig volt távolabb az enyémnél. Szeme boldogságot árasztott, bár volt benne egy kis csintalanság is.

- Még mindig brutálisan nézel ki – mondta kissé perverz mosollyal.

- Maximum 4 perc telt el, azóta nehéz lett volna nem így kinéznem - mondtam kicsit ingerültebben a kelleténél.

- Nem lesz semmi baj – tette jobb kezét gyengéden arcomra, fejét közelebb tette olyannyira, hogy megcsókolhatott volna, de ehelyett inkább egyenesen a szemembe nézett és nyugodtságot árasztott.

- Rendben – csuktam be szemeimet egy röpke percre, a levegőt kifújtam, hogy letisztázzam magamban Kiseop szavait, és megpróbáljak lenyugodni amennyire csak tudok.

Éreztem Kiseop meleg testét magamhoz közel, ezért kinyitottam a szemem, és már ajkaimon éreztem száját. Újra becsuktam szememet, hogy úgy érezzem: örökké fog tartani ez a pillanat. Gyengéden ízlelgette ajkaimat, nem volt mohó, sem durva… mint egy igazi úri ember. Ez a pillanat viszont nem tarthatott olyan sokáig, mint szerettem volna. A producer már keresett minket, hogy fel tudjunk készülni. Szerencsére nem látott meg, így óvatosan bújtunk ki a sarok mögül, és mentünk a színpadhoz, mintha misem történt volna. Egymás mellett állva néztük Elit és bájos táncpartnerét, bár legszívesebben összekulcsoltuk volna ujjainkat, vagy átöleltük volna egymást… mint az igazi párok.

Idő közben Eli is lejött a színpadról, megköszönve a sok tapsot, majd mi váltottuk le őket. Kiseop felment a színpad közepére, és én megvártam a szélén, amíg elindul a zene. Elindult. A megfelelő ütemre léptem a barna hajú idol felé, aki játszva színpadias szerepét végignézte hogyan vonulok el előtte, majd incselkedve pillantott rám, és elkezdtük a „játszmát”. Elmentem előtte, majd forgás közben mellette találtam magam és táncolni kezdtünk. A lépések közben egyre jobban eltávolodtunk egymástól, majd az ének résznél mellé siettem, hogy oldalához simulva leguggoljak, majd felálljak. Háta mögé fordultam, játszottunk egymás kezeivel mellkasa előtt. Elváltunk és újra táncolni kezdtünk, majd párszor a koreográfiát követve Kiseop megrántotta óvatosan karomat, mire izmos karjai között kötöttem ki. Szenvedélyesen táncoltunk tovább, alig törődve a nézőkkel, majd miután hátulról megöleltem Kiseopot, (szorítottam erősen magamhoz, úgy hogy soha ne tudjon elmenni) a zene elhalkult, a rajongók tomboltak, az eddigi varázslatos világunkból kénytelenek volzunk felébredni, és le kellett mennünk a színpadról. Hatalmas mosollyal néztem Kiseopra, örültem, hogy végre túl vagyunk ezen az egészen egy ideig.

- Megmondtam nem? – kérdezte ő is mosolyogva.

- Igen. És én bíztam benned! – mondtam őszintén a szemébe nézve.

A többiek produkciója is lement, majd mindenkinek vissza kellett térnie a színpadra. Újra eltáncoltak egy koreográfiát, és újra a rajongókhoz szóltak, addig mi átöltöztünk, újra normális ruhába voltunk, nem feltűnő frizurával, és kevésbé erős sminkkel léptük át az öltözünk küszöbét. Többen visszamentünk a VIP helyünkre, vagyis a színpad mellé, és ott néztük a fiúkat egészen hajnalig. Remek volt látni a felhőtlen arcú Ukiss tagjait, amint mindent beleadva próbálnak örömet okozni a közönségnek. Miután illedelmesen megköszönték, hogy a közönség valamennyi tagja jelen volt, meghajoltak és még egyszer egyesével kifejezték  hálájukat, lejöttek a színpadról, majd minden előttük lévő embernek szintén megköszönték a sok segítséget és a lehetőséget, hogy felléphettek. A technikusoknak, a világításért felelős embereknek, szinte mindenkinek illedelmesen megköszöntek mindent, amit ma tettek a koncert érdekében. Ezután bementek az öltözőjükbe átöltözni, és a Managerrel kint várakoztam az öltöző ajtaja előtti kis padon. Kicsit frusztrált ez a helyzet, a kínos csönd… főleg azután, hogy miattam kuszálódtak össze a dolgok a koncert előtt.

- Én… nagyon sajnálom – szólaltam meg látszólag határozottan, de legbelül nagyon izgultam.

- Miért is? – kérdezte.

- Ha nem lennék itt, akkor nem kellett volna idegeskedéssel töltenie a koncert előtti fárasztó napokat…- mondtam.

- Tévedsz – Mi? (kérdeztem magamba, és hirtelen emeltem fel a fejem rá nézve) – Ha te most nem lennél itt, akkor valószínűleg Kiseop sem lenne az öltözőben, miután egy fergeteges koncertet adott elő a többiekkel.

- Akkor ezek szerint… Ön tudta? – kérdeztem kerekre nyíló szemekkel.

- Tudod… a Manager előtt nincsenek titkok – jelentette ki büszkén – Na meg egy hirtelen összedobott zöld trutyis mix csodákra képes – mondta viccesen.

- És az a táncpár választás…? Amikor JiAh és köztem kellett dönteni. Arról tényleg én tehetek… - mondtam elkomorodva.

- JiAh… nem elég jó. Kiseophoz nem.

- Ezt meg hogy érti?

- Amikor először megláttalak, egyből Kiseop ugrott az be, és kíváncsi voltam, hogyan jönnétek ki egymással a táncban. Azért erőltettem rá és rád a közös munkákat, mert éreztem, hogy Kiseopból jobbat fogsz előhozni. Jobbat a már így is jóból. A sejtésem beigazolódott, és neked hála, valódi érzelmeket tud kimutatni a táncban. Olyanokat, amiket veled megtapasztalt – erre a mondatára elvörösödtem kicsit – Szóval még ha JiAh szaltót és spárgát is nyomott volna egyszerre nekem ott… akkor sem őt választottam volna.

- Értem… - gondolkodtam el mosolyogva.

- És azért jött JiAh Kiseop mellé, mert elmentél. Szóval erről tényleg te tehetsz! – nézett kicsit mérgesen rám, amitől újra elszomorodtam és már nem tudtam hogyan vágjak még jobban bűnbánó arcot.

- Nagyon sajnálom.

- De tudtam, hogy vissza fogsz jönni. Ha meg nem önszántadból, akkor Kiseop miatt biztosan – mondta vigyorral az arcán. Élvezi, hogy szivat?

- Várjon… - kaptam észbe gyorsan – Ön azt is tudja, hogy Kiseop meg én… - néztem kíváncsian, szívverésem felgyorsult, amire csak a Manager vigyorogva bólogatott – a zöld trutyis mix…? – kérdeztem végül rá, mintha azt várta volna hogy kiolvassam gondolataiból ezt választ.

- Pontosan – mondta mosolyogva, majd végszóra kinyílt az ajtó és újra normális embereket láttam kimenni abból az öltözőből, és nem idolokat.

A managerrel felálltunk, majd a többiekkel együtt kifelé vettük az irányt. A hátsó ajtó felé mentünk, ahonnan hallottuk a kiszűrődő hangokat. Kint várták a rajongók az UKiss-t. A Manager kezembe nyomott egy köteg papírt, kapucnimat fejemre hajtotta, így bárki azt hiheti, hogy én is az Ukiss managment-je vagyok. Az ajtó kinyílt és egy szűk sávot alkotva mentünk egészen a buszig. A fiúk integettek a többieknek és meghajlással tisztelgettek előttük. Sajnos az autógramm osztás nem volt megengedett, így nagy bánatukra ezt nélkül önözniük kellett. Beszálltunk mindannyian a közepes méretű, elég tágas buszba, majd egészen hazáig mindenki csöndben szunyókált, relaxált, zenét hallgatott.

30 perc alatt meg is érkeztünk a dorm-ba, ahol mindenki megrohamozva saját szobáját. Én is mentem volna saját ágyamba, de Kiseop megragadta derekamat és nem szegültem ellen akaratának. Én is vele mentem a szobájáig, és egyszerre dőltünk be fáradtan meleg párnái közé.

Harminchetedik rész - A koncert előtti pillanatok (A barátok faggatásai, és a szerelmi pillanatok)

~ Stefani prowo~

Másnap sietve mentünk be az ügynökség próbatermébe, mert Kiseoppal elhúztuk az időt. Később is ébredtünk fel, és nem sikerült elsőre összepakolni az edzős ruhánkat, így látszólag minden ellenünk volt.

Végül Kiseop autójának köszönhetően, nem késtünk többet pár percnél. Egészen odáig a tegnap esti edzésről mesélt, hogy milyen jól érezte magát, és hogy milyen jókat nevettek a többiekkel. Elmondása szerint nagyon hiányzott már neki a csapat, a 2. családja.

Végül lihegve értünk be a táncterembe, mondhatni megvolt a bemelegítésünk a parkolótól idáig. Amint berontottunk a terembe, hirtelen rengetegen bámultak ránk. A fiúk először meglepődve, de csillogó szemmel néztek rám, ami nagyon jól esett, majd oldalra fordítva a fejemet a többi táncos meredt rám megdöbbenő arckifejezéssel és úgyszintén a Manager reakciója sem volt más. Egyre csak nőtt a feszültség a levegőben, majd miután teljesen bepánikolhattam volna, Kevin jött oda hozzám boldogan, majd utána a többiek, és egyenként üdvözöltek. Mindenki kedvesen magához ölelt, Aj annyira örült, hogy még fel is emelt és a levegőben tartva ölelgetett. Örültem, hogy újra láthatom őket, és nekikezdtünk a beszélgetésnek. Kérdezgettek tőlem, de az örömünk nem lehetett teljes. Mielőtt válaszolhattam volna, a többiek értetlenkedésünknek adtak hangot.

- Manager? Ez így rendben van? – kérdezte az egyik lány, akit még nem láttam ezelőtt.

- JiAh… hagyd abba… - kérlelte őt a többi táncos lány, de folytatta tovább.

- Nem. Úgy volt, hogy én leszek Kiseop táncpartnere, nem? Akkor minek van itt ő? – kérdezte rám mutatva, mint egy ócska tárgyra.

A Manager nem szólt semmit, én pedig értetlenkedve néztem. Mikor eljött utánam Kiseop (még 1 héttel ezelőtt, szülőhazámba)… mondta, hogy egy másik lányt akartak a helyemre állítani, de azt nem vártam volna, hogy így fog viselkedni.

Végül azt javasolta a manager, hogy menjünk el, mindenki higgadjon le, és keressünk valami megoldást erre, mert ma lenne a fő próba, ami rettentő fontos. Ideges volt, de nem miattam, hanem a kialakult helyzet miatt. Bementünk az UKiss szobába, és mindenki leült a kanapéra.

- Kiseop… nem hiszem el, hogy nem jutott ez eszetekbe… - zsörtölődött Soohyun.

- Pontosan mi? Hogy még mindig itt lesz, és foggal-körömmel akarja ezt a táncot? nem, nem gondoltam. – idegeskedett ő is.

- Arra céloz, hogy el kellett volna intézni ezt az egész ügyet az igazgatóval, vagy legalább a managerrel, hogy Stefani újra gyakornok legyen itt. – mondta Kevin.

- Te hoztad ide először, rendezd el te! – mutogatott Hoon Kevinre.

- Nem… nincs annyi időnk… - mondta elgondolkozva Kiseop.

- Mi lenne, ha egy mini versenyt szerveznénk! – vetette fel az egyetlen épkézláb ötletet Eli.

- Mire gondolsz? – kérdeztem kíváncsian.

- Kiseopnak el fogja táncolni azt a bizonyos produkciót mind a két lánnyal. Amíg eltáncolja az egyikkel, a másiknak kint kell várakozni, így nem lehet megzavarni, remélhetőleg. A Manager fogja eldönteni, hogy ki lesz a jobb, és a győztes megy a koncertre velünk, rendben? -  mondta beleélve magát az ötletgazda. Miután mindenki beleegyezett, a többiek kimentek a szobából, egyedül hagyva picit minket Kiseoppal.

- Adj bele mindent, rendben? – biztatott.

- Mi van, ha elrontom? Már hetek óta nem gyakoroltunk… - néztem kétségbeesetten.

- Shh… ne gondolj ilyenekre. – megfogta arcom egyik felét és közel húzta az ő arcához. Ajkaink gyengéden egymáshoz értek, majd testével közelebb jött, és így mélyítette el csókunkat. Elhatalmasodott rajtam a vágy és az izgalom keveréke, de erőt vettem magamon, és illedelmesen eltoltam Kiseop rám nehezedő testét.

- Szorít az idő… - mondtam szomorúan.

- Igazad van. – ült fel, majd egy puszit nyomott a homlokomra, és felállt – Nézd át a lépéseket. Elintézem, hogy te légy a második. – mondta mosolyogva, amitől nekem is jó kedvem lett.

Kiment, majd felálltam, és elkezdtem átvenni a lépéseket. Pár perc múlva a táncterem elé sétáltam, ahol hallottam a kiszűrődött zenénk hangját, majd arra kezdtem el gyakorolni.

~ Kiseop prowo~

Becsuktam magam mögött az ajtót, Stefanit egyedül hagyva az UKiss szobában. Rettentően aggódtam, hogy hogyan dönt a Manager, bár még nem volt okom a félelemre, hiszen megbízok Stefben. A fiúk együtt érzően próbáltak vigasztalni, mert látták, hogy nem örülök ennek a helyzetnek. Őszintén szólva egyáltalán nem gondoltam rá, hogy ez előfordulhat. Ha tudtam volna, biztos teszek ellene valamit, mert nem akartam volna Stefanit ilyen helyzetbe sodorni.

Bementünk újra a terembe, ahol a manager már idegesen jött oda hozzánk. Elmondtuk a tervünket, amibe beleegyezett, majd rögtön el is kellett kezdenünk a táncot JiAhval.

Elindult a zene és kedvetlenül lépegettem oldalra, tátogtam a vizes palackomba. Szent meggyőződésem volt, hogy érzelmek nélküli táncban én vertem volna a világcsúcsot. Végre befejeződött és JiAh hiába próbált mindent bevetni a kedvetlenkedésem ellen, semmi nem hatott. A Manager elé álltunk mind a ketten, hogy hátha mond valami észrevételt a produkcióval kapcsolatban, majd mikor Stefanit kérette, egyértelmű volt számunkra, hogy nem volt véleményezhető ez a tánc, amit nyújtottam vele. JiAh dühösen nézett rám, majd elment a cuccáért, és elhagyta a termet, hogy Stefanival is meg tudjam mutatni az előbb látott táncunkat.

~ Stefani prowo~

A zene elhalkult. Csak pár taps hallatszott, de rögtön abba is maradtak. Pár perc sem telt bele és Kevin nyitott nekem ajtót. Bementem és mindenki rám nézett. Próbáltam izgatottságomat leplezni azzal, hogy olyan ez, mint a debütálásnál, csak itt sokkal kevesebben vannak. Beálltunk Kiseoppal a megfelelő helyre, majd a zene elkezdődött. A mi zenénk, a mi közös koreográfiánk. Nem gondolkoztam a lépéseken, nem gondoltam azon, hogy most milyen érzelmet tükrözzek a közönség felé, csak jött magától. Minden úgy ment, mint egy hónappal ezelőtt, és mikor vége lett a zenének boldogan öleltem át Kiseoppot.

- Nos… arra a döntésre jutottam – állt fel helyéről a manager és elindult felénk – hogy maradjon az eredeti páros. Vagyis Stefani és Kiseop. – mondta ki, mire hatalmas mosoly húzódott a számra, és egyből Kiseopra néztem, aki hasonlóan reagált.

- Miiiiii? De mégis… miért? – akadt ki JiAh.

- Úgy hiszem, Kiseop jobban élvezné Stefani társaságát, mint a tiédet. – nézett rá ördögi mosollyal, mire JiAh, mint egy felháborodott királykisasszony, elment.

~ Kiseop prowo~

Hatalmas megkönnyebbülés volt számomra, hogy ténylegesen jobbnak látta Stefet, mint azt a hisztis gyakornokot. Ezért az egész próba boldogan telt számunkra, majd ebéd körül fejeztük be. Elmentünk enni egy közeli étterembe, ahol bár minden drága volt, nagyon ízlésesen tálalták fel az ételeket. Rengeteg kaját rendeltünk, majd miután meghozták, elkezdtek minket faggatni a többiek.

- És milyen volt otthon? Újra? – kérdezte érdeklődve Soohyun Steftől.

- Jó volt, és közben fura is. Olyan volt, mintha egy évig kómába lettem volna, és mikor egy új számot hallottam a rádióban, teljesen összezavarodtam. – mondta mosolyogva.

- Mi is szoktunk így lenni, csak akkor a munka miatt. – mondta Hoon.

- Éééés~ veletek mi történt? – kérdezte furcsa mosollyal Aj.

- Mire gondolsz? – kérdeztem vissza.

- Hát, hogy mit csináltatok meg milyen volt, amikor megláttad Kiseopot az utcátokban… ilyenek. – vigyorgott túl kíváncsi barátom.

- De hát én már elmondtam neked ezeket. – mondtam.

- Viszont Stefani verziójában még nem hallottam.

- Hát elmentünk, megmutattam neki a várost, egy-két butikot, meg bemutattam a házban lévőknek… ilyesmi. Amikor megláttam pedig… elakadt a szavam és nagyon örültem neki, ennyi. – válaszolt szerelmem remélve ezzel kielégítve mindenki kíváncsiságát.

- Ne faggasd már ennyire őket, ha nem akarnak beszélni… - szólt oda Eli AJ-nek, és ezután már szerencsére nem mi lettünk a fő téma.

Miután végeztünk az evéssel, beszálltunk a buszunkba, és elbohóckodtunk. Nevettünk, vicces történeteket meséltünk az életünkből, a koncertek pillanatait emlegettük, Hoon és Kevin össze is zördültek, de csak amolyan játékos szinten. Valahogy mindig összekapnak valami hülyeségen, bár ezek leginkább csak hangos beszélgetésekből állnak, aminek Soohyun, vagy Eli vet véget. Így szórakoztattuk el magunkat az úton, aztán meg is érkeztünk a helyszínre. Hatalmas nagy csarnok fogadott minket kívül-belül. A befogadóképessége 400 ezer fő, ami ha belegondolunk nem kevés. Letettük cuccainkat az öltözőkbe, és kimentünk a színpadra, elpróbálni újra a fontosabb részeket, megbeszéltük az eseményeket, hogy mi után minek kell következni. Miután ez megvolt, és a páros produkciókat is átbeszéltük, elkészítették a sminkünket, ránk adták a ruhákat, megcsinálták a fodrászok a hajunkat, és ugyan ezt a táncosokkal. Egy újság kérésére csináltak rólunk pár képet, majd Stefani jött ki harmadikként a táncosok öltözőjéből, sexi ruhában, és hozzávaló csodás sminkkel, frizurával. Egy percre elakadt a lélegzetem is, szememmel pásztáztam formás alakját és csillogó szemeit.

- Ne nézz így… - pirult el arca.

- Gyönyörű vagy! – jelentettem ki még mindig csodálkozva kicsit.

- Ne szokd meg, mert nem ez lesz a mindennapi öltözékem – nevette el magát.

- Ígérem nem fogom – megfogtam vékony derekát, közelebb húztam testét az enyémhez, majd a homlokára nyomtam egy csókot, ő pedig törékeny kezeit mellkasomon pihentette.

Harminchatodik rész - A visszatérés

~Kiseop prowo~

Fél napos utazás után újra Dél-Koreában voltunk. Sokkal megkönnyebbültem lépkedtem hazai földön, bár nem lenne szabad ennyire felszabadultnak lennem, mivel alapos fejmosásban lesz részem, amint belépek az U-Kiss szobába.

Stefani és én felkapva bőröndeinket a kijárat felé vettük az irányt, ahol Eli várt minket autójával. Szerelmem beült, amíg én a csomagjainkat pakoltam a hátsó ülésre, majd én is beszálltam a járműbe.

- Nem tudjátok elképzelni milyen nagy öröm, hogy újra együtt látlak titeket! – mosolygott rám és Stefanira a visszapillantó tükörből – Főleg téged, Stefani. – emelte ki.

- Nekem is jó újra itt lenni, és minél előbb látni akarom a többieket is. – mondta izgatottan.

- Mi minden történt, amíg nem voltam itthon? – kérdeztem, ezzel is remélve, hogy fel tudok készülni a legrosszabbra.

- Hát drága barátom… ne számíts sok jóra. Elmesélem az egészet, jó? Addig úgy is van időnk. – mondta vészjóslóan.

---Eli története az elmúlt 3-4 napról---

„Az egész ott kezdődött, hogy elmentél.

- Sziasztok srácok! – jött be az U-Kiss szobába a Manager - Remélem jól aludtatok! Próbátok lesz a táncteremben 10 órakor, énekóra 15-kor és a többi rátok van bízva, a programokat ne felejtsétek el. És remélem mind a 6-an – nézett körbe szúrós tekintettel – Erről jut eszembe… miért 5-en vagytok?? – akadt ki hirtelen.

- Kiseop… megint nagyon megzuhant lelkileg, tudja nem olyan könnyű kiheverni egy szerelmi bánatot. Kérjük, adjon neki még pár napot, hogy aztán újraregenerálódjon. – mentett meg téged Kevin, amibe nehezen, de a Managerünk beleegyezett.

Másnap újra bejött hozzánk, és mivel akkor sem látott, és más hírt nem hallott rólad, csak amit mi hajtogattunk, megelégelte és benyitott a te szobádba. Ugye azt üresen találta, és mindent a helyén talált, így jobban dühbe gurult. Azzal mentegetőztünk, hogy a szüleidhez mentél, mert nem bírtad tovább a stresszt, de elege kezdett lenni a mentegetőzésekből, bár még így sem ez volt a tetőpont.

Felhívtál minket, majd azt folyamatosan kinyomtuk, mert akkor osztogatták ki nekünk a koncerttel kapcsolatos menetrendet. Mikor visszahívtunk megnyugtattunk téged afelől, hogy nincs semmi baj. De a Manager végig bunkó volt velünk, és amikor csak tudott szóba hozott téged. Sejtettük, hogy rájött a turpisságunkra. Aznap le kellett tennünk a telefont, megszakítanunk veled a beszélgetést, mert újra jött a főnök(Manager). Éreztük, hogy ki akar szedni belőlünk mindent, mert szentül meg volt róla győződve, hogy hazudunk neki, ami végül is így volt. 

Aztán másnap: berontott mindenki szobájába, és felvert mindenkit az álmából. Bekeményített. Minden órában vagy edzettünk, vagy táncpróbán voltunk, aztán újra edzettünk és újra táncpróbán voltunk. Délutánra teljesen kipurcantunk. Valami hülye diétával tömött minket, ami zöld levet eresztett és mintha a hányásomat ettem volna… undorító volt. Akkor küldtük az üzenetet. A főnöknek pedig azt mondtuk, hogy holnap ilyen korra már a táncteremben leszel, és mindent elmondasz, így kicsit megenyhült, de folytatnunk kellett a próbákat.

---Eli története az elmúlt 3-4 napról: vége---

- Szóval sajnáljuk haver, nem bírtuk tovább. Ha még tartottuk volna a hátunkat, a lábainkat vágja le… - magyarázkodott Eli.

- A Manager ilyenekre képes? – döbbent le Stef velem együtt.

- Semmi baj, jó barátok vagytok. Köszönöm. – markoltam meg vállát.

Előre féltem, hogy milyen fejmosást kapok, így megbeszéltem Elivel, hogy tegyük ki Stefet a dorm előtt, és vegye birtokba a szobámat, legalább ő ne legyen részese a leszidásnak.

Miután búcsúzásképpen megöleltem – bárhol lehetnek lesifotósok – visszaültem az autóba és igyekeztünk a többiekhez. Bementünk, és egyenesen az UKiss szoba felé vettük az irányt. Beléptem, majd rögtön a Managerrel találtam magam szembe.

- Jé, nézzétek… megérkezett. – nézett rám dühösen – Remélem rohadt jó okod volt rá, hogy itt hagyj mindenkit a szarban.

- Manager én… nagyon sajnálom. Vissza akartam jönni, de elég elfoglalt voltam… - vizslattam a földet.

- Kiseop… bármi is volt az oka, hogy elmentél a koncert előtt 4 nappal… őszintén szólva érdekel, de nem igazán rám tartozik. DE ha még egyszer ilyet csinálsz: nem nevezheted magadat az Ukiss tagjának. – fenyegetett meg felemelve a hangját, majd kiment a szobából. Az ajtóra meredtem, és próbáltam feldolgozni a történteket. Lefagytam és egyrészről meg is ijedtem.

- Nyugodj meg, most ideges. Majd kiheveri… - jött hozzám közelebb Kevin, majd megfogta hozzá közelebb eső vállamat.

- Így van. – jöttek oda hozzám a többiek is, együtt érző mosollyal, majd rögtön faggatni kezdtek, hogy milyen volt pár napos kikapcsolódásom.

Igyekeztem minden kíváncsiságukat kielégíteni, bár a szaftosabb és pikánsabb részeket megtartottam magamnak.

- Szóval, akkor Stefani is veled jött? Ez fantasztikus! – örült meg AJ.

- Igen, most már minden jól fog alakulni. – jelentettem ki optimistán.

- Hát remélem is, mert ha nem, akkor nem tudom, mit csinálok veletek. – mondta Hoon, majd furcsán pillantottam rá – Te nem tudod, hogy min mentünk keresztül, amíg távol voltál. Te nem ittad azt a szart, amivel minket tömtek. – mondta jó színészi tehetségével, még majdnem sírt is, annyira beleélte magát a szerepébe.

- Nyugi, nyugi. Nem tervezek összeveszni vele, és újra elmenni se. – nyugtatgattam őket – Most pedig ideje próbálnunk. Mutassátok meg nekem, kérlek amiket nem árt ha tudok…

- Ez a beszéd! – tette hozzá Kevin buzgón, majd elindultunk a táncterem felé.

- Kiseop… el fog tartani egy kis ideig a próba, mert míg mindet megmutatjuk neked… és betanítjuk… - mondta körvonalakba Soohyun – Nem igazán fogsz éjfél előtt hazaérni…

- És? – kérdeztem vissza értetlenül, nem igazán jöttem rá, hogy mit akar ebből kihozni.

- Stefani vár, nem? – segített Eli.

- Ha ennyire aggódtok, hogy újra összeveszünk és újra elmegy, aminek hatására utána fogok menni… - mondtam vigyorogva – Felhívom, hogy ne várjon annyira, rendben? – tettem hozzá, már majdnem nevetve. Roppant vicces, hogy így félnek, megint nekik kell falazniuk, bár az is lehet, hogy szurkálódásból mondták

Miután mondtam Stefnek, hogy minden bizonnyal későn érek vissza, elkezdtük a próbát, ami fél 1-ig tartott. Teljesen kifáradtam, de nem csak én, hanem a fiúk is. Elpróbáltuk elejétől a végéig az egész műsort, sőt a többiek duplán dolgoztak, hogy megmutassák nekem az alap koncepciót.

Hazaérve, fáradtan dőltem be az ágyba szerelmem mellé, aki valószínűleg már rég aludt, így én is siettem a fürdéssel, hogy minél hamarabb mellette tudhassam magam. Minden tisztálkodással végeztem, így végül újra odahajoltam hozzá, megpusziltam homlokát, átkaroltam derekát, és így aludtam el várva a nagy napot. 

Harmincötödik rész - Az új anya-lánya kapcsolat

~ Kiseop prowo~

Már reggel van? Mégis hány óra lehet? - Ezekkel a gondolatokkal ébredtem fel. Kinyitottam szememet, majd Stefanit pillantottam meg először, amint hajához nyomott orromat emeltem el. Kezem derekán pihent, majd azt is leemeltem testéről. Ott szuszogott mellettem meztelen testtel. Visszagondoltam az éjszakánkra, és majdhogynem belepirultam. A testemet az öröm és a vágy keveréke járta át. 

Kimentem a mosdóba, hogy megmossam arcomat, majd visszaérve rápillantottam telefonomra is, hátha keresett valaki, és 3 értesítés jött. 2-szer próbáltak felhívni Koreából, majd a fiúk küldtek üzenetet.

„Kiseop… nem tudjuk miért nem vetted fel a telefont, de reméljük jó okod volt rá. Elhisszük, hogy örülsz a levegőváltozásnak, de itt teljes káosz van! Amint tudsz, gyere vissza, mert minden a feje tetejére állt. A manager egyre idegesebb a koncerttel kapcsolatos ügyek miatt, mert valahogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy ő megtervezte. Emellett még téged is rettentően hiányol, és már ő sem, és mi sem tudunk semmi újdonságot kitalálni, hogy miért nem tudsz még túl lenni a lelki bánatodon… Szóval, ha lehet, gyere ide vissza felkészülten, mert van 2 napod a koncertig…                                                  Az UKISS csapata.”

- A francba… - csúszott ki a számból hangosan, amire kicsim megmozdult. Gyorsan letettem a telefont és felé siettem.

- Jó reggelt! – mondta mosolyogva, nyújtózkodás közben.

- Neked is. – pusziltam meg nyaka hajlatát.

- Valami történt? Olyan gyorsan jöttél ide. Mintha baj lenne.

- Nem akartalak felébreszteni, sajnálom. – feküdtem vissza mellé aggódó arccal – Tudod, vissza kéne mennünk Koreába… - hoztam fel a témát.

- A koncert miatt? – kérdezte.

- A fiúk írtak üzenetet, hogy már nem tudnak tovább hazudni a hollétemről. Ugyanis mindent magukra vállaltak, csakhogy ide tudjak jönni. Már ezzel is nagy kockázatot vállaltak...

- Akkor holnap indulunk, rendben? Csak egy dolgot el kell még intéznem, de megígérem, hogy még ma elrendezem! – mondta együtt érzően.

- Szeretlek. – mondtam szemébe nézve, majd közel hajolva hozzá gyengéden megcsókoltam. Hatalmas szeretetet éreztem iránta, amiért megérti a problémámat, és alkalmazkodik hozzá/hozzám.

~ Stefani prowo~

Kiseop reggeli „Szeretlek” mondata az egész napomra kiterjedt. Boldognak éreztem magam, mert van mellettem egy fiú, aki így érez irántam és én is viszont. Bár a szüleimmel ápolt viszony korántsem ilyen felhőtlen. 

Reggel édesanyám hálószobájához kopogtam be.

- Ki az? – kérdezte.

- Én. – válaszoltam kedvetlenül.

- Gyere be. – mondta, majd engedelmesen beléptem szobájába.

- Tudunk beszélni?

- Igen. Ezt már én is akartam kérdezni tőled, csak tegnap nem találtalak a szobádban.

- Elmentem a városba Kiseoppal… De most nem erről akartam beszélni. – tértem vissza az eredeti témámhoz – Az van... hogy a sulival kapcsolatban: évet ismétlek. – jelentettem ki, majd bőszen figyeltem édesanyám arckifejezését. Kíváncsi voltam, hogy úgy reagál, ahogy régen tette volna, vagy változott-e valami.

- Tényleg? – láttam arcán furcsa mimikákat. Próbálta visszafogni ki-kitörő dühét. Akkor ezt vehetem egyfajta változásnak?

- Igen. Bele tudsz ebbe törődni? – bukott ki belőlem.

- A te életed, nemde? – megmosolyogtam válaszát – De nem fogod megbánni a tetteidet? Még tapasztalatlan vagy az élet számos területén. Honnan tudod, hogy helyesen döntesz majd? – kérdezte az átlagos anyai aggódással, amit jó néven vettem.

- Nem tudom. És nem is fogom megtudni, amíg be nem látom, hogy annak a döntésnek jó, vagy rossz vége nem lesz. Ki akarom ismerni egyedül az élet apró dolgait is. Te is, és apa is, így lettetek sikeres üzletemberek. Sokszor a hibáikból tanul az ember, nemde?

- Honnan tudsz ilyeneket? – csaltam könnyeket a szemébe – Mi nem mondtunk ilyet neked… - ez a reakciója kényszerített arra, hogy közelebb menjek hozzá, és megöleljem - Örülök, hogy így viselkedsz, ilyen éretten. 

- Büszke vagy rám? - kérdeztem furcsán. Az utóbbi reakciója ezt sugallta, de nem voltam benne biztos, hogy tényleg így is gondolja e.

- Igen. - ez az a válasz, amit vártam. Szívemet elöntötte a boldogság ennek az egy szónak a hallatán.

Boldogan léptem ki az ajtón, azzal a tudattal, hogy édesanyámmal kibékültem, és érett módon meg tudtunk beszélni valamit. Büszke voltam magamra, bár bántott a bűntudat, hogy nem mondtam el: visszamegyek Koreába.

Dadusommal elmentünk bevásárolni a nagy útra, hogy másnap el tudjunk majd indulni időben. Egész végig azon gondolkodtam, hogyan kéne elmesélnem anyának, hogy újra visszamegyek abba az országba, ahonnan ők elhurcoltak. Estefele járt már, és újra bekopogtam anyámhoz. Bementem, majd őt láttam az asztala fölött görnyedve, amint nyomkodja laptopjának billentyűzetét. Dolgozott.

- Beszélhetnénk még valamiről? – tettem fel óvatosan a kérdést.

- Gyorsan mond, mert dolgozok.

- Nos… arról le-

- AJJJJJ! – kiabált fel hirtelen, amire megijedtem – Elrontottam egy fontos dolgot… nem lenne baj, ha majd holnap beszélnénk? – nézett hátra.

- Rendben van. – majd kimentem a szobából, hátam mögött csalódottan becsukva az ajtót.

Ez szép volt… Most akkor az utolsó pillanatban kell közölnöm vele...

Reggel a szokásosnál is korábban felkeltünk, a gép indulása miatt. Bár időt nyertünk vele, hogy a cuccainkat bepakoltuk, még mindig nem beszéltem Anyukámmal. Minden készülődés után, bekopogtam újra szoba ajtaján. Éppen fésülte közép hosszú barna haját, majd meglepődve rám pillantott. Nem csodálom a reakcióját, hiszen régebben egyáltalán nem szoktam korán reggel keresni a társaságát.

- Szia… - köszöntem. Kicsit kellemetlenül is éreztem magam a helyzet miatt, de ez sürgős dolog volt.

- Jó reggelt. Mi a baj? – kérdezte kicsit aggódó tekintettel.

- Amit tegnap akartam mondani… emlékszel?

- Jaj, persze. Sajnálom. – jött hozzám közelebb – De most már szabad vagyok, mond csak.

- Kiseop itt van, ugye. De nem azért mert unatkozott, vagy ilyesmi… miattam van itt. Vissza kell most mennie Dél-Koreába, egy fontos koncert miatt, amire engem is meghívtak… és én is fellépek velük… - mondtam szakadozottan, félve a válaszától.

- Te is vele akarsz menni? – komorodott el rögtön arca.

- Igen. Még mikor ott voltam, adtak egy jegyet ajándékba, és mint kiderült én is részese lennék a koncertnek pár produkció erejéig… a tanulás miatt pedig… évet halasztok, mert nem tudok felzárkózni a rengeteg anyag miatt. Szóval, elmegyünk, vissza Koreába. – soroltam fel az indokokat, majd a tényeket.

- Szóval ezt már eldöntötted... - pillantott le a földre, majd újra felnézett rám - Egyetlen egy feltétellel mehetsz el, bárhova is a következő 3-4 hónapba. – vette fel szigorú maszkját – Ha a következő évben keményen tanulsz, és elvégzed a középiskolát. Legalább egy érettségid legyen… - fordult vissza az ablak felé, majd közelebb ment ahhoz. Tudom, hogy dühös, amiért újra vissza akarok menni, de azt is tudja, hogy ha újra ideges lesz, és erővel akar itt tartani, megutálom (legalábbis mérhetetlenül mérges leszek rá). Neki pedig nem ez a célja.

Miután tudomásul vettem mondatát, és biztosítottam róla, hogy így lesz, kimentem a szobából és mikor felpillantottam Kiseopot láttam ajtóm előtt állva.

- Minden rendben? – kérdezte.

- Igen! – mosolyogtam rá – Mehetünk. – mentem hozzá közelebb, majd megöleltem boldogságomban.

Felkaptuk bőröndjeinket, elköszöntem anyámtól, a dadustól és hagytam külön levelet apámnak, aki hosszú üzleti úton van, majd taxival kimentünk a repülőtérre. Visszagondolva erre a pár napra: boldogan telt. Itt volt velem Kiseop, aki aranyosan mindent megköszönt Dadusomtól, és végig illedelmesen viselkedett, ami külön örömmel töltött el, hisz ezzel jó benyomást keltett a személyzetre. Sokat nevettünk és vásároltunk, hiányzott ez az együttlét. Anyukámmal pedig javult a viszonyunk és most már talán képesek leszünk egy normális anya-lánya kapcsolatot kialakítani. Bevallom féltem. Egész végig féltem a lelki beszélgetéstől vele kapcsolatban, de végül most már úgy gondolom, hogy előbb kellett volna beszélnem vele.

Felszálltunk a repülőgépre és indultunk vissza Ázsiába, nem számítva rá, mi fog történni.

Külön rész (Kiseop x Stefani +18)

~ Stefani prowo~

Egész nap együtt voltunk Kiseoppal, és rengeteget nevettünk. Jó volt megmutatni neki azokat a helyeket, ahol mindig is jártam, és ahol felnőttem. Látszólag élvezte a körutazást, majd mikor a taxira vártunk, hirtelen hozzám bújt. Jól esett melegsége, és így legalább nem is fáztam, mindaddig, míg hideg orrát nyakamhoz nem érintette, mitől kirázott a hideg; ezt kicsi szisszenő hanggal fejeztem ki. Ezután az akciója után jobban hozzám simult, majd éreztem ágyékom környékén merevedő testrészét. Mikor együtt voltunk, nem igazán figyeltem oda, vagy éreztem ezt a vágyat kifejező izmát. Nem is igazán foglalkoztatott, mostanáig. Tetszett, hogy ilyen hatást váltok ki belőle, hiszen ez idáig még nem volt olyan párkapcsolatom, amiben eljutottunk volna bármeddig is. Mielőtt még nagyon elkalandoztunk volna, megérkezett a taxi, amibe illedelmesen beszálltunk, és hazafele úton próbáltuk tartani erkölcsi normáinkat, és nem hoztuk magunkat kínos helyzetbe. Megérkeztünk a házhoz, és halkan beosontunk a szobámba. Reméltük már mindenki alszik, de a biztonság kedvéért lábujjhegyen közlekedtünk fel a lépcsőn, majd csuktam be a szobám ajtaját. Fáradtan huppantunk le az ágyamra, majd egymásra néztünk és, mint a mágnes rudak, úgy húzódtunk egymáshoz közel. Összefonódtak karjaink, majd élveztük egymás csókjait, és simogatását. Kiseop langyos, bár inkább hűvös keze járta be derekamat, hátamat, majd eltévedt a fenekemig. Ezt csak akkor vettem észre, amikor egyszer elváltunk, hogy levegőt kapjunk. Akkor nem fordítottam rá nagy jelentőséget, még élveztem is. Viszont pár perc múlva - amikor én is a hátát simogattam egy ideje - megszakította csóközöneinket, és kérdően rám nézett:

- Stefani… - nézett vággyal teli szemeivel.

- Nem akarsz többet várni, igaz? – kérdeztem tőle – Én sem. – mondtam, majd fejét az enyémhez húztam, hogy el tudjak kezdeni egy újabb, hosszú, szenvedélyes csókot.

Tudtam, hogy mire gondol, már a taxi várásakor éreztem. Mikor Koreában voltunk, majdnem megtörtént, ami ma meg fog, de akkor nem akartam. Akkoriban vesztem össze Kevinnel, ha jól emlékszem, így a lelki világom nem volt valami fényes, de most teljesen készen állok. Biztos vagyok a dolgomban, és Kiseop is az.

Hosszú ideig csókolóztunk, miközben Kiseop nyelve gyengéden kijátszva ajkaimat bejutottak számba, nem mintha ellenkezni akartam volna. Felkutatta a terepet: nyelvemmel játszadozott, majd szájpadlásomat simította végig, eközben én is cselekedtem, és kigomboltam nadrágját, cipzárját pedig gyorsan lehúztam. Megszakította csókunkat, hogy levegye akadályozó ruhaneműjét (nadrágját, pólóját), így már csak az alsó nadrág akadályozott minket. Én is iparkodtam lehámozni magamról a pólót, és a nadrágot, de a többit még nem. Nem akartam ennyire elsietni a dolgokat. Miután megszabadultam pólómtól,

észrevettem feltűnően kidolgozott hasizmát, ami csak még jobban keltette bennem a vágyat. Kiseop visszamászott rám, majd folytatta, amit abbahagyott. Csókolózás közben feljebb jött, amitől megéreztem ágyékomon merevedő izmát. Ezután már nem volt megállás, és fel- s alá hullámzott felettem, megtalálva a majdani ritmust. Ettől elkezdtem kisebb hangokat kiadni, jobban mondva kis nyüszögéseket. Megszakította közöttünk a száj kontaktust, majd rám nézett, mire egy mosoly volt a válaszom. Vette az adást, és hátamhoz nyúlt, hogy kicsatolja melltartómat. Próbáltam neki segíteni, ezért kicsit megemelkedtem, majd egy szempillantás alatt lepattintotta és levette rólam. Eldobta a szoba másik végébe, majd pár csók után eltűnt felettem. Lenéztem, és hasamat csókolgatta, majd jobb keze a bugyim egyik szárába csimpaszkodott, amit szép lassan lecsúsztatott medencecsontomról, helyére apró csókokat nyomott. Szinte égett egész testem, de nem hagyta abba. Levette rólam alsóneműmet, majd magáról is lehámozta boxer alsóját, és óvatosan mászott vissza rám, hasamtól a mellemen keresztül, egészen a nyakamig mindenhol végigcsókolta testem. Utoljára még aggódó tekintetét rám vetette, amire én bólogatással feleltem. Tudom, hogy egész végig értem aggódott, és minden egyes eddigi mozdulataiból éreztem, hogy vigyáz rám. Viszont, ezután már nem volt ilyen elnéző. Lábaimat jobban szétfeszítette, hogy megfelelően be tudjon férni közé, majd 3 ujját belém vezette. Nyílként fúródtak hosszú ujjai, amit egy nagyobb nyögéssel tudattam vele. Feljebb hajolt, és megcsókolt, ezzel is elterelve a figyelmemet, de nem járt sok sikerrel, mivel kezét ki-be húzogatta végtagomba. Csókjaink közben is volt, hol felnyögtem, majd miután már megunhatta ezt, kivette ujjait, és helyette becsúsztatta eddig merevedő végtagját. A csókjaink közben elindított hullámot most erőteljesebben folytatta. Különös érzés járta át egész testemet, aminek az oka a szokatlan testrész volt a testemben. Csípőjét előre, hátra mozgatta, amitől én is hullámozni kezdtem alatta. Össze kapcsolódtunk. Ebben még nem volt részem, de csodálatos volt. Idő közben, amikor már pár kisebb lökésen túl jutottunk, elkezdett fájni lent. Aztán a fájás elmúlt rövid idő után, így már inkább csak élveztem. Időről időre egyre mélyebbeket lökött Kiseop, amitől egyre nagyobbakat nyögtem fel, bár próbáltam nem felverni az egész házat. ’Sss~ kicsim, mindjárt vége’ Hallottam lihegő hangját felettem, ahogyan az ágytámlán tartja kezét, hogy megtámassza magát minden egyes lökés előtt. Mind a ketten hangosabbakat nyögtünk, és lihegtünk, majd belém hasított egy érdekes, mámorító érzés. Egy olyan ’ mindjárt eléjük a csúcspontot’ érzés járta át gondolataimat, bár egész testem bizseregni kezdett. Kiseop hirtelen egyre mélyebbeket és erősebbeket, gyorsabbakat lökött rajtam, amitől már majdnem felkiáltottam, de valahogy vissza tudtam fogni magam, összeszorított fogakkal, majd elmúlt minden eddigi heves érzés,pezsgő vágy, és csak a kielégülés maradt. Fáradtan dőlt meztelen testemre Kiseop, majd átöleltem izzadt testét, és megcsókoltam nyakát. Ő is viszonozta csókomat, majd oldalra dőlt, amitől

közvetlenül mellettem termett, majd hátára feküdt, majd lihegett párat, és végig nézte, ahogy meztelenül felkelek a puha ágyból, és egy esemény utáni tablettát veszek be víz kíséretében. (Még túl fiatal vagyok egy gyerekhez, és még céljaim vannak az életben, úgy ahogy Kiseopnak is. Nem hiszem, hogy pont most egy gyerek hiányozna az életéből, a rajongók, és a mindennapos szereplések után.) Visszabújtam mellé, majd közelebb húzott magához. Rátettem fejem párás, izmos mellkasára és szinte azonnal álomba merültem.

A legcsodálatosabb este, amit valaha is átéltem. Úgy hiszem, most vagyok a legboldogabb. Kilépve az átlagos életemből, egy felnőtt világba érek, ahol a magam ura vagyok, és nem mások elvárásai miatt kell mindent megtennem. Most érzek először ilyen korlátlan szabadságot, és szerelmet…